Szabályzat
Ebben a menüpontban a főbb szabályokat laikusok számára érthetőbben írjuk le. Ezt azért tesszük meg ilyen formában, mert azt szeretnénk ha lenne egy alap elképzelésed és utánna mélyülnél bele a specifikációkba. Amennyiben a hivatalos kivonatra vagy kíváncsi kattints ide! A Versenykategóriák menüpont segítségével már tisztába vagy a versenyen megkövetelt szinttel érdemes kicsit jobban belemélyedni a szabályzatba is. Az itt leírtak minden kategóriában induló versenyzőre egységesen vonatkoznak. Pályabejárás: Szekciók felépítése: Zónák:
Esetek amikre azonnali 5 hibapont jár:
A szituáció a következő: Képzeletbeli versenyzőnk felhelyezte kerékpárjára a rajtszámot, a bukósisakot és egyéb védőfelszereléseket viseli. A főbíró egy hangos kürtszóval elindítja az adott kategóriát. A példa kedvéérét nevesítsük azt, legyen ez a Kadét. Versenyzőnknek a rajt után választania kell egy szekcót, melyet teljesíteni szeretne. (Igaz a szekciókat számozással jelöljük, de ezeket mindeki tetszőleges sorrendben teljesíti) Tehát kiválasztotta a szekciót, ez pedig a 3-as. Kerékpárjával megáll a szekción kívül és odaadja az elsődleg, vagy a segéd bírónak kártyáját. Versenyzőnk kivárja azt, hogy a bíró a START négyeztbe hívja. Itt szabadon lerakhatja még a lábát, hiszen onastól számít megkezdettnek egy szekció ha az első tengely áthalad a négyzet belső oldalán. Ekkor kezdődnek el az izgalmak. Emberünk a pályabejáráskor kitalált útvonalon elkezdi teljesíteni a szekciót, ám figyelni kell hogy minden kaput az olvasási iránynak megfelelően, növekvő sorrendben kell abszolválnia. A versenyző jelez a bírónak, hogy készen áll, elindul, és vele egy időben a stopper is. Az első zónával kezd, és ez akkor számít érvényesnek, ha hibapont nélkül kezdi meg a 2A kaput. Jelen esetben ez sikerült. Ez azt jelenti, hogy megkapta a 10 pontot a zónára. Folytatja a 2. zónát de leteszi az egyik lábát. Megszerezte az első hibapontját, folytatja tovább, de az adott zónára nem kap pontot. A 3. és a 4. zónát hiba nélkül teljesítette az 5.ben volt egy újabb lábletétele és az utolsóban pedig lerakta mind a 2 lábát, azaz megszerezte a maximális 5 hibapontot. A bíró kilyukasztja a pontozó kártyát a 3. sorban a 30 pontnál. Ez a 30 pont úgy jött össze, hogy a versenyző teljesíteni tudta az 1-3-4 zónálat. A szekció elhagyása után a versenyző leadja sorban minden bírónak a kártyáját és teljesíti tudásának megfelelően a pályákat. Ha az első körét befejezte a regisztrációs pultban leadja az első körre vonatkozó kártyát és megkapja a 2. köröset. Hasonlóan, mint az első körben tetszőleges sorredben halad a szekciók között. A második körben figyelnie kell a verseny szervezője által megadott idő limitet, azaz a kategóriájának a végét. A rangsoroláskor összesítik a két kártyán jelölt pontokat. Cél az, hogy minél több pontot szerezzen a versenyző. Nagyszerű! Ha már itt jársz azt jelenti, hogy kialakult benned egy kép a sport alapját illetően. Olvasd el a hivatalos, minden részletet leíró folytatász is! Tovább-> |